udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 97 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-97

Névmutató: Demeter Szilárd

2001. február 14.

A Korunk /Kolozsvár/ folyóirat 75 éves. Kántor Lajos főszerkesztő megjegyezte, hogy sokan különbözőképpen ítélik meg, vitatják a Korunk múltját. Febr. 16-án tudományos tanácskozást tartanak az évforduló alkalmából. A meghívott előadók: Egyed Péter, Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kötő József, Pillich László, Széles Klára (Budapest), Vetési László és Demeter Szilárd. Emellett a folyóirat múltját idéző dokumentumkiállítás nyílik a Korunk Galériában. A kiállítást Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Kántor Lajos főszerkesztő nyitja meg. /Csomafáy Ferenc: 75 éves a Korunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

2002. március 6.

A kolozsvári Írók Társasága idei díjazottai között szerepel többek között Lászlóffy Csaba (próza), Faragó József (esszé) és Demeter Szilárd (pályakezdő). Az írók 2001-ben megjelent köteteikért részesültek az anyagi juttatással is járó elismerésben. Az Írók Társasága díjazottai. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6/

2003. március 24.

Kéthetenként tartanak irodalmi estet Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének rendezésében. A házigazda Demeter Szilárd, a cél pedig a kortárs irodalom megismertetése. Az első irodalmi est meghívottjaként Sántha Attila költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke és Papp Attila Zsolt költő beszélt egyebek között a transzközép irodalomról, mely igazi áttörést jelentett a kilencvenes évek elején. Legutóbb három költő volt a vendég: Gáll Attila, Király Zoltán és Szántai János. /Tóth Hajnal: Irodalmi kuckó a PKE-n. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 24./

2003. március 29.

Márc. 29-én Nagyváradon erdélyi magyar diákújságírók találkoztak.Négy sajtóorgánum szerkesztői értekeztek a harmadik alkalommal megrendezett erdélyi magyar diákújságíró-találkozóra. A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete Praxis című lapjának meghívására idén az Érted Szól (kiadja a Temesvári Magyar Diákszervezet), a Sapientia Satelit (csíkszeredai Sapientia-EMTE), valamint a Perspektíva (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) munkatársai jöttek el. A találkozó Kelemen Attilának, a Transindex főszerkesztőjének előadásával kezdődött. Simon Judit, az Erdélyi Riport főmunkatársa a mélyinterjú-készítés, Demeter Szilárd, a Korunk munkatársa a jegyzetírás, Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője pedig a tényfeltáró riport rejtelmeiről beszélt. Ezután a politikai újságírás volt a fórum témája. Két, különböző értékrendet felvállaló hetilap képviselői válaszoltak az érdeklődők kérdéseire: a kedden 600. számát megjelentető polgári hetilap, az Erdélyi Napló, illetve a tavaly novemberben indult baloldali és liberális Erdélyi Riport. /Ferenczi Róbert: Tollforgató-találkozó. = Krónika (Kolozsvár), márc. 31./

2003. április 16.

Békéscsabát, Budapestet, Kolozsvárt, Pozsonyt egyaránt beláttató webmegállóként jellemzi a Terasz néven ismert internetes oldal (www.terasz.hu) nemrégiben indult Erdélyi írók című alfejezete. A virtuális szerkesztőség belső munkatársai közé tartozik Balázs Imre József, Demeter Szilárd, Fall Sándor, Fekete Vince, Gergely Zsuzsa, Jánk Károly, Papp Sándor Zsigmond, Szántai János, Szonda Szabolcs, Vida Gábor, Zsidó Ferenc, továbbá Romániai Magyar Spenót címmel rovat indítását ígéri Demény Péter is. /Gergely Edit: Webmegálló.Erdély. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./

2005. január 26.

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem szeretné megmutatni az egyetem új arcát, ezért rendszeresíti a médiával való kapcsolattartást, jelentette be Szűcs István kancellár. A PKÉ-n a vallástanár és német irodalom szak hivatalos működési engedélyt nyert az Országos Akkreditációs Bizottságtól. Ezzel a PKE lett 1959 óta az ország első hivatalosan is elismert magyar egyeteme. Az említett kar ősz óta önállóan szervezhet vizsgákat. Tavaly beindult az egyetem önállósodása, levált a korábban működtető Pro Universitate Partium Alapítványról, és kuratóriumi ülés határozott az alapítvány vagyonának átruházásáról a PKE-ra, ez nélkülözhetetlen a teljes akkreditáció elnyeréséhez. Ebben számítanak az RMDSZ segítségére. Jelenleg 13 szakon 1057 diák tanul a Partiumi Keresztény Egyetemen. Fejlesztési tervek: az Arany János Kollégium átadása és a püspöki székház manzádosítása után a Sulyok utcában telket szereztek az egyetem bővítéséhez. Új tantermeket létesítenének, egy 150 férőhelyes nagy előadót, és modern könyvtárat, mindezekhez még finanszírozókat keresnek. Folyamatban van az PKE-n meghirdetett 16 új oktatói állásra jelentkezők elbírálása, hat docens és professzori tisztséget töltenek be. Demeter Szilárd az általa vezetett Partium Kiadóról és a Partiumi Egyetemi Szemléről ejtett szót. /(Balla Tünde): Önállósodó PKE, folytatódó akkreditáció. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

2005. szeptember 15.

Harmadik alkalommal jelentkezett Temesváron, a Bánság Múzeumában évente megrendezésre kerülő Cart-Vest könyvvásáron az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK). Az IJK-ról Böszörményi Zoltán kiadó- és laptulajdonos, főszerkesztő elbeszélgetett a rendezvény megnyitóján megjelent írókkal, költőkkel, művelődési vezetőkel. A legfrissebb könyveik: Paul Sohar Hazajáró versek (angol és magyar nyelven), Tomaso Kemény Erdély aranypora, az IJK és A Dunánál Könyvkiadó (Kolozsvár–Budapest) közös munkája, Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel című novelláskötete, Farkas Wellmann Éva Itten ma donna választ, György Attila Harcosok könyve, Demeter Szilárd Egérfelügyelő és Tar Károly Kutyatár. Megjelenés előtt állnak: Bágyoni Szabó István Elszabadult konténerek, Jancsó Miklós Kandi-kamera, Nagyálmos Ildikó Félmozdulat és Irházi János Morczika levelei. /(Szekernyés): Könyvek a múzsák hajlékában. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./

2006. október 30.

Az animáció világnapja alkalmából Nagyváradon is animációs filmvetítést tartottak október 28-án, az esemény házigazdája a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szaka volt. A vetítéseken a nagyváradi magyar egyetem reklámgrafika szakán, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmművészeti szakán készült alkotásokat is levetítették. Újvárossy László, a nagyváradi egyetem képzőművészeti szakának adjunktusa elmondta, a tanintézet reklámgrafika szakán kötelező tárgyként oktatják az animációkészítést. Az órákon Radu Igazság bukaresti filmrendező és Balázs Zoltán gyakornok vezetésével folyik a munka. Az egyetemen Metrion néven hozták létre azt az alkotóműhelyt, mesélte Demeter Szilárd egyetemi oktató, hozzátéve, hogy a műhelyben színészek, újságírók közreműködésével készülnek az animációs alkotások. /Gergely Gizella: Középpontban az animáció. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2007. november 23.

Markó Béla RMDSZ-elnök személyre szóló levélben hangoztatta, hogy csakis az RMDSZ jelöltjeinek van esélye a bejutásra, minden másra adott szavazat elvész. A másik oldal felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ valószínűleg visszaélt a választók bizalmával, hiszen több választópolgár is jelezte: a levél kiküldéséhez az Iskola Alapítvány adatbázisát használták fel. Demeter Szilárd, Tőkés László kampánystábjának sajtófelelőse emlékeztetett, nehéz helyzetben voltak a vetélytárs hatalmas médiafölényével és bejáratott propagandagépezetével szemben. A vetélytársak foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalmukhoz, pozícióikhoz. Első lépésben témává kellett tenni az RMDSZ-lista hiteltelenségét. Tőkést nem kellett „felépíteni”, személyét mindenki ismeri. Kíváncsian várták, ki lesz, aki először ki fogja mondani: Tőkés László a megosztó. Markó Béla elnök volt. Sejtették, hogy ha jó hívószavakat találnak ki, akkor azt nemsokára átveszik. /Demeter Szilárd, a PKE adjunktusa, szerkesztő, Tőkés László kampánystábjának sajtófelelőse: Unió és Erdély. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./

2008. április 8.

Demeter Szilárd, a nagyváradi Metrion Egyesület elnöke szerint a Metrion egyfajta „animációbolondok” klubja, ezért elsősorban erre a műfajra összpontosít. Az animáció mellett más művészeti ágazatokat is felkarolnak, de mindent a vizuális kultúrával próbálnak összekötni: A világ újrafestése nevű projektjükkel közismert klasszikus festményeket állítanak ki, az azokra borított műanyagfóliára bárki rárajzolhat filctollal, kiegészítheti annak „hiányosságait”, illetve saját ízlése szerint átalakíthatja. Az egyesület tervei között az idei animációs világnap váradi rendezvényei, valamint a Varadinumhoz kapcsolódó rendhagyó da Vinci-kiállítás szerepel. /Egy éves a nagyváradi Metrion Egyesület. = Filmtett. ro, ápr. 8./

2008. április 16.

Gazdag programmal, összesen 45 kulturális rendezvénnyel várja a nagyváradiakat az idei Festum Varadinum. Az egyhetes ünnepség április 20-án, vasárnap a nagyváradi bazilikában szentmisével kezdődik, majd a hagyományos körmenet következik. Az idei ünnepségsorozatot is a négy történelmi egyház és az RMDSZ szervezte. Azokat a jogokat és lehetőségeket mutatják meg a rendezvények, amelyek lehetővé teszik, hogy Nagyvárad és a Partium megőrizze a saját arcát az Unión belül – nyilatkozta Biró Rozália alpolgármester. A nyitónapon a Budapest Táncegyüttes Drakula című előadását mutatják be. A következő napok rendezvényei: hagyományőrző mesterek találkozója, a Szent László Római Katolikus Gimnázium iskolanapja, a civil társadalom napja, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium iskolanapja, a kultúrák közötti európai párbeszéd esztendejének rendeznek fórumot, valamint zsidó estet tartanak, két ünnepi hangverseny is lesz. A Festum Varadinum április 27-én a hagyományos díjkiosztóval és a Nagyvárad Táncegyüttes Marosmentiek című előadásával zárul. Nagyváradon a Festum Varadinum első napján, április 20-ám nyitják meg Antal Lajos tíznapos kiállítását. A Bihar megyei Hegyközkovácsiban élő asztalosmester Leonardo da Vinci reneszánsz polihisztor, művész és feltaláló elképzelte és megtervezte szerkezeteket elkészítette /kilométermérő taliga, sárkányrepülő, kerékpár, nyomdagép, különféle emelők stb. / A kiállítást a nagyváradi régi malomban, a Metrion Egyesület szervezi, jelezte Demeter Szilárd, az egyesület elnöke. Antal Lajos munkáit szűkebb pátriájában, Nagyváradon első alkalommal láthatja a közönség. Firenzében már három évvel ezelőtt, Rómában tavaly állították ki az asztalosmester aprólékos gonddal elkészített munkáit. Eleinte Lombardi professzor irányításával dolgozott, az időközben szerzett tapasztalatnak köszönhetően mára egyedül dolgozik a mester. /Fried Noémi Lujza: Fából faragott Da Vinci-birodalom. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./

2008. július 10.

Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő sajtófőnöke pontosította, helyesbítette az Európai Szabad Szövetség (EFA) Marosvásárhelyen, július 2. és 4. között tartott kihelyezett frakcióüléséről közölt tudósításokat. Demeter Szilárd kifogásolta a Krónika tudósítását: Tőkés László püspök ugyanis pontosan ezt mondta: „Amikor II. János Pál pápával beszéltem a csángókérdésről 1991-ben, a Vatikánban, akkor részletesen előadtam ezt az ügyet. De – sajnos – a Vatikánnak van egy rossz politikája ebben az ügyben, fontosabb neki, hogy a románok között terjedjen a katolicizmus, mint az, hogy a magyar katolikusok megmaradjanak. S a Vatikán úgy könyveli el, hogy nő a katolikusok száma a románok között. Úgyhogy nagyon nehéz ezzel a politikával szembemenni. 1920, Trianon után jött létre a bukaresti katolikus érsekség, amely szintén románosítási politikát folytat. ” Korábban Tőkés László az Európai Parlamentben megvédte a Vatikánt bizonyos nemtelen támadásokkal szemben. /Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő sajtófőnöke: Torzított a krónikás tükör. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./

2008. november 15.

Márciustól Balázs Imre József vette át a Korunk folyóirat főszerkesztői teendőit. Azért merte elvállalni, mert 1999 óta dolgozik a lapnál. A tematikus szerkesztés megmarad, de a témát sok szempontból, és alaposan fogják körüljárni. Jelenleg nincs olyan lapterjesztői hálózat Romániában, amelyik minden magyarlakta városba elvinné a folyóiratot. Az internetes változattal azokhoz az olvasókhoz tud eljutni a Korunk, akik másként nem olvashatnák el. A májusi számtól jelen vannak a magyarországi országos lapterjesztői hálózatban. 1990-től, amikor Kántor Lajos vette át a főszerkesztői teendőket, időről időre változott a szerkesztői csapat. A változás után Salat Levente, Visky András dolgozott itt, aztán Selyem Zsuzsa, később Demeter Szilárd, Szabó Géza és mások. A mai szerkesztők között pedig már vannak olyanok, akik a nyolcvanas években születtek. Két új szerkesztőségi tag van, Keszeg Anna, aki a társadalomtudományi, antropológiai jellegű írásokért felel, Zakariás Ágota pedig egyrészt a Korunk Galéria szervezését vette át, másrészt a lap képanyagát és művészeti írásait szerkeszti. A Korunk nemcsak folyóirat, hanem könyvkiadó, képzőművészeti galéria is, és egyfajta képzési központtá is vált /Korunk Akadémia néven futó programok/. Szabadegyetemi jellegű előadásokra is sor kerül. Balázs Imre József emellett a BBTE magyar irodalomtudományi tanszékén 20. századi irodalmat tanít. -A mai erdélyi magyar irodalom minden generációjában vannak olyan szerzők, akik jelentős munkákat hoznak létre, Szilágyi Istvántól Király Lászlóig és Kovács András Ferenctől Láng Zsoltig, Visky Andrásig, vagy a legfiatalabbakig. Kiegyensúlyozott irodalmi élet van. /Köllő Katalin: Mindenkinek ajánlom: merjen és tudjon egyedül lenni önmagával. Beszélgetés Balázs Imre Józseffel, a Korunk főszerkesztőjével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

2009. április 20.

Európában akkor sikeresek a magyar képviselők, ha a magyar ügyet tudják képviselni – mondta április 18-án Marosvásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Marosvásárhelyen ülésezett az EMNT, amelynek egyik fő feladata, hogy a szervezet átalakulását készítse elő az RMDSZ-szel nemrég született együttműködési megállapodások következményeként. Az EMNT közleményében beszámolt Tőkés László marosvásárhelyi beszédéről. Szerinte a választási összefogás során mozgósítani kell az erdélyi magyarokat. Idézte az EMNT választási üzenetét: „Legyen négy képviselőnk Brüsszelben!” Utalva az április 17-i fideszes programalkotó gyűlésére, kifejezte meggyőződését: legkésőbb 2010-ben új, nemzeti magyar kormány felállása várható, amelynek külpolitikáját erősítheti az európai parlamenti képviselők együttese Felvidéktől az anyaországon át Erdélyig. Nincsenek „külön magyar ügyek” – vélekedett a püspök, aki szerint Európában a magyarok akkor lehetnek sikeresek, ha egy erős Magyarországhoz erős nemzetrészek hálózata csatlakozik. „Akkor egy tizenötmilliós nemzet hallatja szavát, és ez közép-kelet-európai szomszédaink viszonylatában számottevő lélekszám” – fogalmazott Tőkés. /Tőkés László: Európában a magyar ügyet kell képviselni. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./ Az EMNT Választási Bizottsága megvitatta Toró T. Tibor EMNT-alelnök által ismertetett, az EMNT jövőjét illető elképzeléseket, majd javaslatokkal egészítették ki a Demeter Szilárd kommunikációs igazgató által vázolt kampánystratégiát. Markó Béla, az RMDSZ elnöke levélben üdvözte a tanácskozást, ugyanígy Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) tiszteletbeli elnöke, valamint Bardócz Csaba, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. A „nemzeti lista” kudarcában meghatározó szerepe volt az SZNT és az Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségének, jelentette ki Tőkés László. Az RMDSZ-nek sem lehetett könnyű a döntés, hiszen többéves politizálásukat kellett felülvizsgálniuk. Ennek köszönhetően most a plurális összefogásról beszélhetnek. Szükséges az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács újjáalakítása. Amikor Székelyföld területi autonómiájáért harcolnak, akkor egyben kérik az érmelléki autonómiát is, a szilágysági önrendelkezést, a határ menti régiók tényleges „eurorégiókká” való alakítását, a személyi elvű és a kulturális autonómiát, hangsúlyozta Tőkés László. A Vásárhelyi Találkozó ünnepi pillanatai következtek: bemutatkoztak az EMNT jelöltjei. Dávid László, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora emlékeztetett, tíz évvel ezelőtt elhatározták a Sapientia-EMTE megalapítását, ennek eredményeként most magyar nyelvű egyeteme van Marosvásárhelynek, Csíkszeredának és Kolozsvárnak is. Ábrám Noémi a nők, az édesanyák szerepéből indult ki. Sylvester Lajos közíró, a Háromszék napilap munkatársa kijelentette, a menni vagy maradni dilemma igazi tétje abban áll: bárhol a világon arra kell törekednünk, hogy hasznára legyünk nemzetünknek. Lakatos Róbert filmrendező a vizuális kultúra fontosságát emelte ki. /Vásárhelyi találkozó – Újjáalakult az EMNT, személyi és pártérdekek fölött. = Erdély. Ma, ápr. 19./

2009. június 20.

Lemondott püspöki tisztségéről Tőkés László, aki 1990 óta vezette a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet (KREK) – közölte június 19-én Demeter Szilárd, a leköszönt püspök sajtófőnöke. Demeter Szilárd emlékeztetett: Tőkés már 2007 decemberében átruházta Csűry István püspök-helyettesre a püspöki tisztség viselését, valamint a püspöki jog- és hatáskörének gyakorlását azt követően, hogy független jelöltként EP-képviselői mandátumot nyert. A leköszönt egyházfőnek 2010-ben járt volna le a püspöki mandátuma, amely számára egyben az utolsó is, mivel már nem választható újra. A KREK egy hónap múlva tart időközi püspökválasztást, az akkor egyházfővé választott személy pedig 2010-ig irányítja az egyházkerületet. /Lemondott Tőkés László. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

2009. november 9.

A hősök, áldozatok és mártírok emléknapját tartották meg november 8-án Nagyváradon. A nyitórendezvényen a váradújvárosi református templomban az ünnepi istentiszteleten a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemrégiben lemondott püspöke, Tőkés Lászlónak hirdetett igét. Az egyházkerület két különleges napot is hivatalosított: március 15-ét az 1948-49-es szabadságharcénak, míg a halottak napja utáni vasárnapot a hősök, a mártírok, az áldozatok emlékének, emlékeztetett. Idén ez utóbbit az erdélyi magyar felsőoktatás vértanúi mementójaként szervezték meg. Hangsúlyozta, hogy jelenleg sincs államilag támogatott magyar egyeteme az erdélyi magyarságnak. Tőkés László szólt az árulók felelősségéről is. Megemlítette a 20. századot végigkísérő kommunista vonulatot, de korunk júdásairól is beszélt. Hermán M. János megbízott egyetemi lelkészként, valamint a püspökség képviseletében röviden felvázolta az 50 évvel ezelőtt megtörtént egyetem-összeolvasztást. Ezután átvonultak a református püspöki palotába, ahol Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója beszélt, majd levetítették a Mementó 1959 című, a Bolyai Egyetem beolvasztásának emlékére készített filmet. A film készítője, Páskándiné Sebők Anna fogalmazta meg a vetítés után, hogy vissza kell szerezni az önálló magyar állami egyetemet. Az emlékezés könyvbemutatóval folytatódott. A Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról című kötetről előbb a felelős szerkesztő, Somai József beszélt, majd szerzőtársai, Bodó Barna és Kónya Hamar Sándor. A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete azért adta ki a könyvet, hogy dokumentált anyagot lehessen felmutatni arról, hogyan szűnt meg az önálló állami egyetemi (és ezzel párhuzamosan az alsóbb szintű) oktatás Erdélyben. Végül megkoszorúzták a püspöki palotában lévő, a kommunizmus áldozatainak emlékére állított táblát. /M. T. R. : Az egyetem szimbóluma sorsunknak. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 9./

2010. február 17.

Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 10.

Válasz Lakatos Péternek és elvtársainak
A Bihar-megyei RMDSZ választmánya, kiemelten Lakatos Péter parlamenti képviselő a hétvégén személyemmel és Tőkés László európai parlamenti képviselővel foglalkozott. Lakatos Péter ezen felül még egy stílustalan és gyalázkodó förmedvényt is elküldött levél gyanánt a helyi újságoknak, amelyben a volt tűzoltótiszt önviktimizálásából már kihagyja az országos sajtóban korábban sokat hangoztatott „fájdalmát”, miszerint azért távolították volna el a nyolcvanas években a tűzoltóság kötelékéből, mert magyar volt – csak tudnám, honnan jöhettek erre rá, hiszen nehezen találunk olyan nagyváradi lakost, aki a nyolcvanas évekből emlékezne arra, hogy Lakatos Péter a nyilvánosság előtt megszólalt volna magyarul. Emiatt talán ő is túlzásnak gondolta „magyar mártíromságát”, mostani verziója szerint már „feljelentették”. Lesz belőle még rendszerkritikus ellenálló is, ha így folytatja.
Kiss Sándor, Bihar megye tanácsának alelnöke egyenesen „lenullázta” parlamenti tevékenységemet. Nem illő, hogy felsoroljam tizennégy évi munkám eredményeit, azt viszont megemlítem, hogy az eleddig Románia Parlamentje elé tárt autonómia-törvénykezdeményezések mindegyikén ott szerepel a nevem. Ők mintha nem törték volna magukat ez ügyben. Kivéve a kampányeseményeket – és erre ma már Magyarországon ki is alakítottak egy jó fogalmat: „szájkarate”.
Ilyen Szabó Ödön hétvégi „figyelmeztetése” is: „A kettős beszéddel csak azt lehet elérni, hogy megmaradnak a szobraink vagy lesznek kétnyelvű utcanévtábláink, de nem lesznek magyarok, akik elolvassák ezeket”. Apropó, kétnyelvű utcanévtáblák, ugyan hány éve is „csinálják”? Továbbá, ki a felelős azért, hogy Nagyváradon olyan – a város jövőjét meghatározó – „stratégiákat” fogadnak el, amelyekben a majd’ egyharmadnyi magyarságunk a „futottak még kisebbségek” kategóriájába tartozik, amint arra kollégám, Demeter Szilárd felhívta a figyelmet?
Lakatosék „tevékenységéről” ellenben a korrupcióellenes civil koalíció állított ki bizonyítványt. Az olvasók a magyar nyelvű sajtóból is értesülhettek róla, hogy 2004 óta tizenkét civil szervezet rendszeresen felállítja a bizonyíthatóan korrupt és nem a köz szolgálatára való politikusok „feketelistáját”, és hogy, hogy nem, a bihari politikusaink valamiért mindig előkelő helyet foglalnak el ezeken.
Nézzük csak: más bihariak mellett Biró Rozália váradi alpolgármester a 2007-es EP-választások alkalmából került szégyenpadra, Kiss Sándorról pedig 2008-ban közölték a tudnivalókat, ugyanekkor elvtársa, Lakatos Petru is felkerült a „feketelistára”. (Ellenőrizhető a www.romaniacurata.ro honlapon!)
Lakatos logikájával élve: a korrupt politikusok feketelistáján való szereplés és a gyors gazdagodás között ugyan lehetne összefüggéseket keresni (felemlegetve azt, hogy a 2009-es válságévben a volt tűzoltó cégeiből egymaga annyi osztalékot vett ki, mint a Festum Varadinum összköltségvetése – kétszer!) – de, s idézem a „magyarsága” miatt „meghurcolt” honatyát, „ezt a típusú eljárást én elítélem, nem élek vele”.
Mondhatná valaki persze, hogy a tizenkét civil szervezet szintén a magyarságuk miatt pécézte ki a bihari politikusainkat – bár az elmúlt évekből nem emlékszem olyan esetekre, hogy az érintettek bírósági úton bizonyították volna ártatlanságukat és „folttalanságukat”. Ugyanígy a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is a magyarságért végzett önzetlen tevékenységük miatt vette célkeresztbe egyiküket-másikukat? Továbbá szintén a nagyváradi magyarok életét „színesíti” a torzóvá épített (Ady Endre szülőfalujától elorzott) ún. „kulturális központ”, illetve a Léda-házat is a köz érdekében játszották át csekély 150 lejes bérleti díjért a Partium Alapítvány kezére?
A hétvégi bihari RMDSZ-ülésen Lakatos azt állította, hogy „ha ugyanis gyökeret kapnak ezek a vádaskodások, akkor megítélésében akár az is előfordulhat, hogy 2012-ben az RMDSZ kiszorul a romániai parlamentből.”
És ez a félelem valós. Nem azért, mert bárki lejáratná őket. Lejáratják ők saját magukat.
A legutóbbi választáson leadott magyar szavazatok is ezt mutatták.
És azért is, mert ahogyan szintén Lakatos állítja: „az a legnagyobb probléma, hogy a nyilatkozó úgy tekint a felnőtt bihari magyarokra, mintha azok nem emlékeznének dolgokra”.
Bizony, hogy emlékeznek.
2010. március 8., Nagyvárad
Szilágyi Zsolt
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. március 17.

Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. április 29.

Volt püspök rótt meg volt püspököt
„Hogy képviselhet, védhet valaki méltóképpen bármiféle közösséget, közösségünk bármiféle ügyét, aki a hozzá legközelebb állóval ily módon viselkedik” – teszi fel a kérdést Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyéspüspök abban a Tőkés László európai parlamenti képviselőnek címzett levélben, amely tegnap jutott el szerkesztőségünkbe. Tempflit az késztette a levél megírására, hogy – mint írja – a volt református püspök nem vette védelmébe válni készülő feleségét, Tőkés Edithet a sajtóban megjelent támadások után.
„Szó nélkül hagytad fivéred (Tőkés István – szerk. megj.) nyilvánosságnak szánt sorait, melyben méltatlan hangon ír a feleségedről. Ha te nem, akkor én emelem fel a szavam a védelmében. Igen, emberi és asszonyi méltóságában sértőek azok a mondatok, márpedig én úgy érzem, hogy az emberi méltóságot minden esetben védenem kell” – fogalmazott levelében Tempfli, aki szerint Tőkés István „minősíthetetlen kritikái, bántásai” jogtalanok.
A nyugalmazott püspök úgy véli, Tőkés László olyan méltatlan rágalmakat hagyott szó nélkül, amelyek árnyékot vetnek mindarra, amit főpapként, közéleti emberként, az elmúlt évtizedekben tett.
Tempfli József az ÚMSZ-nek elmondta, Tőkés Edith sorsát a szívén viseli, különösen azután, hogy a napokban egyik ismerősétől azt hallotta: az asszonyt a történtek nagyon megviselik. „A levélben szeretetteljesen írtam, a hangulaton próbálva javítani, csupán baráti aggodalmamnak adva hangot” – magyarázta az ÚMSZ-nek a nyugalmazott püspök.
A volt egyházi elöljárótól elmesélte: levelét személyesen vitte el Tőkésnek egy nagyváradi rendezvényre, ám mivel nem sikerült találkoznia vele, egy hölgyet kért meg, adja át a címzettnek. Az EP-képviselő már másnap, saját kezével egy oldalban válaszolt is a levélre. „Ebből számomra az derül ki, hogy Tőkés László nem haragszik rám, amiért észrevételeimet szóvá tettem. Sőt, elküldte nekem azokat a sajtóanyagokat is, amelyek az elmúlt hetekben a házassága felbontásáról megjelentek, s amelyek nem jutottak el mostanig hozzám, mert nem járatok minden újságot” – mondta Tempfli József.
Demeter Szilárd, Tőkés László sajtóirodájának vezetője közölte, az EP-képviselő nem kívánja válaszlevelét a nagyközönséggel megosztani. Demeter ugyanakkor furcsállja, hogy a sajtónak elküldött levél mellett szerepelt egy, a szerkesztőségeknek címzett magyarázat is, amelyet nem a nyugalmazott püspök fogalmazott meg. „Ezért azt gyanítjuk, hogy valakik megpróbálják felhasználni Tempfli Józsefet levelét arra, hogy összeugrasszák a katolikus és a református egyházat” – mondta.
Tempfli felháborodását az a szintén nyilvánosságra került levél váltotta ki, amelyet Tőkés László idősebb bátyja, Tőkés István jelentetett meg április elején, s amelyben „pénzéhesnek, betegnek, aljasnak” minősíti az európai parlamenti képviselő volt feleségét.
„Joggal kérdezhetik, az állítólagos 20 év ú.n. rossz házassága után, miért most adja be Edit asszony a válópert? Véleményem szerint azért, mert amíg egy szerény papi fizetés megosztása smafu, addig a mostani EU parlamentié már döfi, annak 30 százalékáért már érdemes áldozattá válni” – fogalmazott Tőkés István, aki levelét azzal zárta: örül, hogy „öccse végre kivásárolhatja magát ebből a számára annál is rémesebb helyzetből, mint amit anno Ceusescu okozott neki”.
úmsz
Manna.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-97




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék